egy soha megnem épült vasut vonal kálváriája

A megszüntetett vonalak között már beszámoltunk egy meg nem épült, de megszüntetett vonalról, most pedig a magyar vasúthálózat egy másik hiányzó darabkájának történetét ismertetjük. Hogyan nem épült meg tehát a Bátaszék–Mohács vonal?

Ha hazánk vasúti térképére tekintünk, több helyen is – bizonyos szempontból – ésszerűtlen vonalvezetést vehetünk észre: az egyik ilyen Mohács városának bekötése. Vasúton ugyanis Pécsen és Villányon át 288 kilométer és legalább négy és fél óra (de inkább több) szükségeltetik ahhoz, hogy Budapestről indulva elérjük a várost, míg ez a táv busszal mintegy 200 kilométer és kevesebb, mint három óra alatt áthidalható. A buszok menetideje az utóbbi időben az M6-os rohamtempóban történő megépítése során csökkent ilyen kedvező értékre, ami megint csak annak ékes bizonyítéka, hogy Magyarország híján van a komplex közlekedéspolitikának. Nonszensz ugyanis, hogy Baranya harmadik legnagyobb városát a fővárossal buszok kötik össze, s nem vasúton zajlik az egyébként jelentős személyszállítás.

Talán kevesen tudják, hogy Mohácsra vezetett hazánk egyik első vasútvonala, amelyet 1857-ben nyitottak meg Pécs és Mohács közt, s a pécsi szenet szállították rajta a Dunához. Így tehát ennek nem a fővárosi összeköttetés volt a célja, amiért azonban hamarosan minden követ megmozgattak a mohácsiak. Az 1860-as évektől kezdve folyamatosan, majd Bosznia okkupációja és annektálása után mind erősebben támogatták egy Bátaszék–Mohács vasút kiépülését, s ennek ügyében feliratokat is intéztek a megyéhez, az országgyűléshez, a miniszterekhez, s más döntéshozókhoz. Nem segítette az ügyet a pécsiek féltékenysége, ám mire végül hosszas huzavona után mégis kiadták a vonalra az építési engedélyt, elkezdődött az első világháború. 1930-tól újra terítéken volt a téma, s az 1941-ben indított Jugoszlávia elleni offenzíva is aktualitást adott követelésüknek – ám ekkor is elmaradt a mindössze 18 kilométeres „hiányzó láncszem” megépítése. Végül a „felszabadulás” utáni ipari „lázban” is tervbe volt véve az akkor még létező Pécs–Bátaszék vonal akkor még létező Báta állomása utáni kiágazástól Dunaszekcsőn és Báron át Mohácsig tartó 18 kilométernyi vaspálya megépítése, amelyből iparvágányként pár kilométer meg is épült – ám azt később fel is szedték.

Pedig ezzel a 18 kilométernyi új pályával (ehhez még jön a Báta utáni romos állapotú 10 kilométer rendbehozása) sok problémát lehetne orvosolni. Javítanánk a Baranya–Alföld összeköttetést, csökkentenénk a pécsi vonal és a pécsi állomás terheltségét és zavarérzékenységét – a mohácsi vonal elkerülő szakasz lehetne – s bekapcsolhatnánk a várost és térségét, sőt, a legelmaradottabb térségek közé sorolandó Ormánságot is az ország vérkeringésébe. Ezenfelül Budapestről számolva 92 kilométert lehetne spórolni: 288 helyett 196 kilométer megtételével be lehetne futni Mohács állomására, s a menetidő is versenyképes lehetne a buszokéval – amelyeket így nem a párhuzamos közlekedésben kellene használni, hanem az igazi funkciójukként a vasútra történő ráhordást kellene megvalósítani. Vajon ha négy év alatt tudunk 200 kilométer autópályát építeni, 150 év alatt miért nem tudunk 20 kilométer vasutat megépíteni?